Vörösmarty Mihály: A tihanyi visszhang

Vörösmarty Mihály: A tihanyi visszhang című versében 1830-ban írta meg Irma és Dezső szerelmének történetét. Az echó kihallgatta Irma szavait, árulóvá vált, és az egész ország megtudta szerelmének titkát. A tihanyi visszhang napjainkban már nem lenne erre képes, mert a terület beépítése miatt hiába kiabálunk, a hegy nem válaszol.

Vörösmarty Mihály: A tihanyi visszhang

„Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót,
Édes az ah, de tanút nem szível a szerelem.”
A visszhangú tetőn így súgott Irma Dezsőhöz,
Hogy Tihany agg hátán ültetnek a szeretők.
A visszhang ezeket, mint hallá, súgva beszélé
Régi barátjának, a Balatonnak, alant,
A Balaton pedig elmondá partjainak, azoktól
Tudta Somogy, Veszprém, és Szala, tudta Füred;
És ezek elmondák a szomszéd többi megyéknek,
S már az egész ország tudta, hogy Irma szeret.
Akkor az árulót így szidta meg a haragos lány:
„Némulj meg, visszhang; vén Balaton, te apadj
S láss fenekedre: gazos legyen az sokféle gazokkal,
S benne a száraz avart irtsa ki éjjeli láng.
S még feketébb legyen a füsttől Tihany oldala, mint most;
És vendégtelenül álljon alatta Füred.
Ezt bár nagy szomorúan a három vármegye lássa,
Lássa egész ország, s bús legyen érte soká.”
Ezt is az őr visszhang hallá, s kibeszélte világnak:
Mit tehetett a lány? hallgatta, és szeretett.

Virágos Tihany – videó 

A Balaton északi részén fekvő Tihanyt joggal nevezhetjük Magyarország egyik legszebb fekvésű településének. Különösen a nyári időszakban népszerű, azonban Tihanyt nem csak nyáron érdemes felkeresni. Strandjai mellett érdeklődésre tarthatnak számot természeti, történelmi és épített örökségei és persze virágos utcái. Ezutóbbiakról hoztam videót.

https://youtu.be/t__tpVV086k

Visszhang-domb Tihanyban

A Visszhang-dombon az Echo-kőre állva a legjobb a visszhang. Hajdanán az innen kiáltott üzenet 16 szótagját is visszaverte az apátsági templom fala. Ma az útjába emelt épületek és növénytelepítés miatt többnyire néma a visszhang. Tiszta időben azért próbálkozhatunk és ha az égiek is úgy akarják, a 300 méterre lévő tihanyi apátságról hétszeresen verődik vissza hangunk, és két másodperc után érkezik vissza hozzánk.

Az Echo-kő mellé 1986-ban állították Borsos Miklós egyik utolsó szobrát: a Tihanyi echo-t.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük