Újabb idézetek Szabó Magdától
Szabó Magda szavait nem lehet megunni. A szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok is érvényesek és időtállóak. Szerintem az újabb idézetek Szabó Magdától épp oly népszerűek lesznek, mint az előzőek voltak.
Újabb idézetek Szabó Magdától
“Ha még egyszer az életemben lenne egy igazi, régi, álmatlan éjszakám, összekeresgélném a szavakat, amelyek úgy kiestek a napjaimból, ahogy a szakadt fonálról leperegnek a gyöngyök. Barátság. Gyűlölet. Szenvedély. Ábránd. Szerelem!”
“Az író másképpen olvas, mint az olvasó, mert tudja, hogyan jött létre a mű, nemcsak a szöveg színét érti meg, a visszáját is, hiszen ő maga is alkotó.” /A csekei monológ/
“Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.”
“Mindig ilyeneket keresett magának, állatban is, emberben is a romos érdekelte.” /Az ajtó/
“A legjobb barátom is csak a legjobb barátom. De Te én vagy, én meg Te.”
“Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová – és van kihez – hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal.”
„Szeretlek – mondta Cila szeme –, szeretlek, és nem tudok olyan egyszerűen napirendre térni afelett, milyen kivételes boldogság, hogy éppen te vagy a férjem. Hogy most a két karodra fűzöd a szatyrokat és indulsz, pedig abban a fülkében, amelyben mi szorongtunk, valami baj volt a fűtéssel, majd megfagytunk Miskolctól idáig; te éppen olyan dermedt vagy mint én. Ám azért elmégy, sorba állsz halért, káposztáért, pedig utálsz húst meg eleven jószágot vásárolni, de tudod, hogy nekem anya most mindennél fontosabb, és először ránk gondolsz, csak aztán önmagadra.”
Misi szeme azt mondta: „Fele mindennek. A jónak, ami jön, a rossznak, ami jön. A fele. Azért vagy a feleségem.” /Születésnap/
“A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (…) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.” /Álarcosbál/
„Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli. Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”
“Olyan hosszú ideig éltünk már valami elbírhatatlan feszültségben, hogy szinte nem bírtam kivárni az időt, míg levetkőzöl. Soha azóta nem örültem úgy annak a háznak, ahol élek, soha többé nem éreztem olyan csodálatosnak és nagyszerűnek, hogy fenn lakom, magasan a város felett, a szél, az eső, a viharok útjában, mint akkor éjjel. Hetek óta gondolkoztam rajta, mit fogsz mondani, ha először megszólalsz, s ha végre valóban beszélünk is, nem csak kerülgetjük egymást a mondatokkal, mint két járőr. Mit hittél el nekem? Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. Annyiszor mondtam kerek és szenvedélyes mondatokat a színpadon, hogy ha megszólalok, szárazon és tárgyilagosan szeretek beszélni; tudod, hogy a fürdőszobán van csak tükröm, sehol másutt a lakásomban. Nem érdekel az arcom, nem vagyok kíváncsi a mozdulataimra. “ /Az őz/
“Egyszer azt mondtam neki, van az úgy, hogy az ember előtt letérdel a fehér elefánt, azaz eljön egy olyan pillanat, amikor valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg örökre megszab az életünkben valamit, ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell dönteni, különben ég tudja, meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk.”
Kedves Jucó!
Aki olvasta a Katalin utcát, az soha nem felejti el a regény utolsó mondatát: „Mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában. Hozzátok haza Blankát”.
Ez az idézet önmagában nem sokat mond, de szervesen hozzátartozik a történethez. Engem mindenesetre nagyon megfogott. Talán mások is ismerik.
Üdvözöllek
Klári