Jaj, hova tetted a virágokat?

Mosolyvirág sztorink legújabb gyöngyszeme a zilált hajú, köntösben kiszaladó hölgyről szól.

 

Jaj, hova tetted a virágokat?

 

hova tetted a virágokat

 

„Az én sztorim körülbelül június 28 előtt egy hónappal kezdődött. Akkor kezdtem megosztani az eseményt a facebook-on. Feltettem a plakátot, térképet, személyes meghívókat küldtem. Egy héttel előbb kiírtam, hogy két körben teszem ki a virágokat. Egyet kora reggel, a másikat késő délután. Eljött a nap 6 óra előtt elindultam. Kilenc csokor kihelyezve. Hét óra után már kaptam a képeket, mert a postások korán járnak, és kettőnek sikerült is találnia. Aztán szépen jöttek a többiek.

Kilenc óra előtt a facebook-on kaptam egy képet, amin két kisgyermek volt látható a zöldben a szöveggel: „gyermekeim virágvadászaton.” Ez annyira jól esett, megdobbantotta a szívemet, és azt írtam erre: „tényleg?”, igen mert az anyuka elmondta nekik mi lesz, és ők is akartak találni virágot. Mérgesek voltak apukájukra, hogy nem keltette fel előbb őket. Pedig volt közelükben a házuktól nem is messze, de az nagyon hamar gazdára talált, mert egy zsákutca van, egy kis patak azon van egy fahíd, és oda tettem.

Ám a szemben lévő házból, amikor mentem vissza az autóhoz már szaladt is ki a hölgy köntösben, zilált hajjal. Tiszta izgalomban „jaj hova tetted?” kérdéssel. Találd meg mondtam én, de hiszen te még alszol. Igen ő aludt, de a férje látott az ablakból. És nem volt nehéz kitalálni miért is vagyok ott, és már keltette is a feleségét. Egész nap mosolyogtam.

 

Remekül sikerült minden, és a délutáni kihelyezésből jutott a gyerekeknek. Aki keres, az talál. Bár volt negatív kritika is, ami így hangzott: „ez az egész a facebook ismerőseimnek szólt.” Nem! Persze ők jobban tájékozottak voltak. Úgy gondolom, aki olvas újságot, figyeli a híreket tudhatott róla. A lehetőség mindenkinek adott volt. Valaki elsétált mellette, pedig csak le kellett volna hajolni érte. Ne legyünk állandóan negatívak, tudjunk más örömének örülni. Jövőre újból benne leszek, és izgatottan fogom várni a képeket. Köszönöm a kis falumban azoknak, akik velem együtt játszottak. Köszönöm a részvételt, köszönöm a kapumba tett meglepetés virágot, amibe bele volt tűzve a virágot egy mosolyért logoja szívecske alakzatba kivágva. Megérte!”

 

Nagyon köszönjük a történetet Pácser Júliannának a Jucus virágüzlet tulajdonosának!

https://www.facebook.com/jucus.viraguzlet

 

 

Továbbra is várjuk a legszerethetőbb mosolyvirág történetet. Várjuk az érdekes, megható, vicces vagy bármilyen szempontból különleges elbeszéléseket. Legyen tiéd a legjobb sztori!

https://fogadjorokbeegyviragcsokrot.hu/tied-legjobb-sztori-oszd-meg-velunk/

 

További hasonló történetekért kattints ide:

https://fogadjorokbeegyviragcsokrot.hu/category/mosolyvirag-sztorik/

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük