Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák című versét ajánlom szeretettel.
Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Másoknak is így nyíljatok,
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hová repül az ifjúság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői-úti fák.
1906
További versek Kosztolányi Dezsőtől
Vannak versek, amelyeknek gyakran csak egy részük ismert, mert mindig ugyan azokat a szavakat idézik a versből. Néha úgy tűnik, csupán annyi az egész vers, mert az idézett rész is kerek egész. Kosztolányi Dezső Halottak című verse pont ilyen.
Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal című versét ajánlom szíves figyelmedbe, amelyben Kosztolányi nem kevesebbet feszeget, mint „Itthon vagyok itt e világban”.
Kosztolányi Dezső: Februári óda című verse 1934-ben íródott. S mint minden óda ez is fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű dallamos vers. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi. A műfaj legismertebb költeménye József Attila Óda című verse.