Arany János: Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek”, – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja;
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851 ápr. 10)

The post Arany János: Családi kör appeared first on Virágot egy mosolyért.

Újabb idézetek Szabó Magdától

“Ha még egyszer az életemben lenne egy igazi, régi, álmatlan éjszakám, összekeresgélném a szavakat, amelyek úgy kiestek a napjaimból, ahogy a szakadt fonálról leperegnek a gyöngyök. Barátság. Gyűlölet. Szenvedély. Ábránd. Szerelem!”

“Az író másképpen olvas, mint az olvasó, mert tudja, hogyan jött létre a mű, nemcsak a szöveg színét érti meg, a visszáját is, hiszen ő maga is alkotó.” /A csekei monológ/

“Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.”

“Mindig ilyeneket keresett magának, állatban is, emberben is a romos érdekelte.” /Az ajtó/

“A legjobb barátom is csak a legjobb barátom. De Te én vagy, én meg Te.”

“Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová – és van kihez – hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal.”

„Szeretlek – mondta Cila szeme –, szeretlek, és nem tudok olyan egyszerűen napirendre térni afelett, milyen kivételes boldogság, hogy éppen te vagy a férjem. Hogy most a két karodra fűzöd a szatyrokat és indulsz, pedig abban a fülkében, amelyben mi szorongtunk, valami baj volt a fűtéssel, majd megfagytunk Miskolctól idáig; te éppen olyan dermedt vagy mint én. Ám azért elmégy, sorba állsz halért, káposztáért, pedig utálsz húst meg eleven jószágot vásárolni, de tudod, hogy nekem anya most mindennél fontosabb, és először ránk gondolsz, csak aztán önmagadra.”

Misi szeme azt mondta: „Fele mindennek. A jónak, ami jön, a rossznak, ami jön. A fele. Azért vagy a feleségem.” /Születésnap/

“A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (…) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.” /Álarcosbál/

„Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli. Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”

“Olyan hosszú ideig éltünk már valami elbírhatatlan feszültségben, hogy szinte nem bírtam kivárni az időt, míg levetkőzöl. Soha azóta nem örültem úgy annak a háznak, ahol élek, soha többé nem éreztem olyan csodálatosnak és nagyszerűnek, hogy fenn lakom, magasan a város felett, a szél, az eső, a viharok útjában, mint akkor éjjel. Hetek óta gondolkoztam rajta, mit fogsz mondani, ha először megszólalsz, s ha végre valóban beszélünk is, nem csak kerülgetjük egymást a mondatokkal, mint két járőr. Mit hittél el nekem? Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. Annyiszor mondtam kerek és szenvedélyes mondatokat a színpadon, hogy ha megszólalok, szárazon és tárgyilagosan szeretek beszélni; tudod, hogy a fürdőszobán van csak tükröm, sehol másutt a lakásomban. Nem érdekel az arcom, nem vagyok kíváncsi a mozdulataimra. “ /Az őz/

“Egyszer azt mondtam neki, van az úgy, hogy az ember előtt letérdel a fehér elefánt, azaz eljön egy olyan pillanat, amikor valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg örökre megszab az életünkben valamit, ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell dönteni, különben ég tudja, meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk.”

The post Újabb idézetek Szabó Magdától appeared first on Virágot egy mosolyért.

Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben

Búza, búzakalász!
véle szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:
mint a fű, csak olyan.
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
– színe még nem arany.

Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
– könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.

Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.

Tőlük piros a táj!
_”Ime itt van a nyár!”
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!

További versek és olvasnivalók vadvirágokról

Mátyás Ferenc: Vadvirágcsokor cmű versében a vadvirágok mellett olyan kedvenc virágokat is megemlít, mint a hóvirág vagy a levendula.

Kosztolányi Dezső: Napraforgó című versét ajánlom szeretettel.

Az egyik legkedveltebb és legtöbbet fotózott gyomnövényünk a májustól akár októberig virágzó pipacs. A Dél- és Közép-Európában honos gyomnövény a sok vegyszerezés ellenére is elterjedt és évről évre beszínezi a mezőket. A szántóföldek, végeláthatatlan búzatáblák és útszéli árokpartok messziről virító díszei több művészt is megihlettek. Itt van 10 érdekesség a pipacsról, amit talán te sem tudtál.

The post Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben appeared first on Virágot egy mosolyért.

Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.

Másoknak is így nyíljatok,
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjúság,
Üllői-úti fák.

Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hová repül az ifjúság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői-úti fák.

1906

További versek Kosztolányi Dezsőtől

Vannak versek, amelyeknek gyakran csak egy részük ismert, mert mindig ugyan azokat a szavakat idézik a versből. Néha úgy tűnik, csupán annyi az egész vers, mert az idézett rész is kerek egész. Kosztolányi Dezső Halottak című verse pont ilyen.

Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal című versét ajánlom szíves figyelmedbe, amelyben Kosztolányi nem kevesebbet feszeget, mint „Itthon vagyok itt e világban”.

Kosztolányi Dezső: Februári óda című verse 1934-ben íródott. S mint minden óda ez is fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű dallamos vers. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi. A műfaj legismertebb költeménye József Attila Óda című verse.

The post Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák appeared first on Virágot egy mosolyért.

Pongrác, Szervác, Bonifác – a fagyosszentek

Ki volt Pongrác, Szervác, Bonifác, az a fagyosszentek?

Pongrác ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) pedig szintén mártír volt, ezért kaptak helyet az egyházi naptárban. Faggyal vagy hideggel kapcsolatos legenda nem fűződik hozzájuk. Az időjárással kapcsolatos megfigyelések alapján a magyar néphagyomány teremtette meg a kapcsolatot a szentek és fagyok között.

Népi megfigyelések és a fagyosszentek

A napi megfigyelések szerint május 12 és 14 között a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz. A hirtelen jött hideg pedig tönkreteheti a sarjadó rügyeket és a friss vetéseket. A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul, de a zsenge növényzet leginkább ilyenkor sínyli meg.

A május közepi lehűlést nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Lengyelországban is megfigyelték.

A várható májusi fagyok miatt a kényesebb növények palántáit (uborka, paradicsom, bab) csak a fagyosszentek után ültették ki a szabadba. 

Úgy tartják, ha ilyenkor nagy a hideg, hosszú lesz az ősz.

Fagyosszenteki népi jóslások

Egy topolyai népi magyarázat szerint „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket”.

Nagydobronyban úgy tartották, ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható.

Több vidéken is azt tartották, hogy ha az időjárás felhőtlen, akkor jó bortermés várható.

„Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz” (Berettyóújfalu). 

„Szervác, Pongrác, Bonifác; mind a fagyosszentök, Hogy a szöllő e ne fagyjon füstöljenek kendtök!” (Ferencszállás).

Az Ipoly mentén május 15-ét, Zsófia napját is a fagyos napok közé számították:
„Pongrác, Szervác, Bonifác, Zsófia is lehet gyász.”

„Ha Orbán napja szép, úgy bő lesz az esztendő”.

The post Pongrác, Szervác, Bonifác – a fagyosszentek appeared first on Virágot egy mosolyért.