Site icon Virágot egy mosolyért

Vízkereszt, amikor búcsúzunk a karácsonyfától

Január 6-án, vízkereszt napján zárul a karácsonyi ünnepkör és kezdődik a farsangi időszak, amit majd a húsvét előtti 40 napos nagyböjt követ majd. Hagyományosan ezen a napon bontjuk le a karácsonyfát.

Mi az a Vízkereszt? Mit ünnepel ilyenkor a keresztény világ?

A római katolikus egyház a vízkeresztet a Gergely-naptár szerint, január 6-án ünnepli, míg a keleti keresztény egyházak a Julianus.naptár szerinti január 19-én.

Vízkereszt napja 312 és 325 között kezdett elterjedni.

Vízkeresztkor, korábbi nevén Szentkereszt napján három különböző eseményre emlékezik meg katolikus egyház:

Január 6-át a vízkereszt napjának hívjuk, de ez egyben a betlehemi királyok, azaz a háromkirályok napja is. A három királyt Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt napkeleti bölcseknek is hívjuk, mert a betlehemi csillag vezetésével keletről érkeztek, hogy hódoljanak az újszülött Jézusnak.

A január 6-i vízkereszt Jézus megkereszteléséről kapta a nevét. A katolikus egyház azonban másik két eseményt is társít ehhez a naphoz. Ez a napkeleti bölcsek, vagyis betlehemi háromkirályok napja is. Továbbá ezen a napon volt a kánai mennyegző, ahol Jézus a vizet borrá változtatta. A galilieai lakodalomban történt csodatétel azért is különleges, mert ezt tartják Jézus első csodájának.

A római egyház Epiphania Domini azaz Az Úr megjelenése néven ünnepli.

A három ünnep közül a keleti egyház számára Jézus keresztsége lett hangsúlyos, nyugaton a háromkirályok látogatása került előtérbe. A második vatikáni zsinat óta a római katolikus egyház csak ezt ünnepli vízkeresztkor. Jézus megkeresztelésének ünnepét a következő vasárnapon tartják, a kánai mennyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékeznek meg.

Vízkereszt néphagyományai, szokásai, jóslásai

A megkeresztelés emlékére vízszentelést végeztek a templomokban. A megszentelt vízzel aztán a hívek meghintették a házaikat (ezt koleda, vagy koledálás néven hívták), hogy elűzzék a gonosz szellemeket. A szentelt vizet háromkirályok vizének is hívták és sokoldalúan használták, pl. gyógyításra, a mezőgazdaságban és az állattartásnál is.

A víz megszenteléséből (megkeresztelés) ered a magyar vízkereszt elnevezés. Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja. Ebből származik az ünnep angol Twelfthday, azaz Tizenkettedik nap elnevezése. A hagyomány szerint ezen a napon kell lebontani a karácsonyfát. Ettől a naptól kezdődik a farsangi vagy báli szezon.

Természetesen időjárás jóslás is párosul a vízkereszthez. Úgy tartották, ha Vízkeresztkor esik, akkor hosszú, csapadékos lesz a tél. Hideg idő esetén korai tavaszban reménykedhetünk, enyhe idő esetén pedig még előttünk a hosszú tél. Egyes helyeken azt mondták, hogy ezen a napon fonni kell, mert akkor hosszú lesz a kolbász.

Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok címmel írt drámát, amit újabban egy új fordításban játszanak a színházak Víszkereszt, vagy bánom is én címmel.

Exit mobile version