Site icon Virágot egy mosolyért

Vadvilág világnapja – március 3

2013 óta az ENSZ kezdeményezésére március 3-a Vadvilág világnapja. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét.

Vadvilág világnapja – március 3

Washingtoni Egyezmény (CITES)

A nemzetközi természetvédelmi szabályok egyik legfontosabbja a Washingtoni Egyezmény (CITES), amely a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal való nemzetközi kereskedelmet szabályozza. Az Egyezményt 1973. március 3-án írták alá. Magyarország 1985-ben csatlakozott a tagországokhoz.

Az Egyezmény három kategóriába sorolja a védendő fajokat. Az egyes kategóriák szereplő fajokkal való kereskedelemre különböző mértékű korlátozások vonatkoznak.

A legszigorúbb szabályozás azokra az állat- és növényfajokra vonatkozik, melyek a kipusztulás szélén állnak. A velük való nemzetközi kereskedelem szigorúan tilos. Magyar állatok közül idetartozik például a parlagi sas (Aquila heliaca), a réti sas is (Haliaeetus albicilla) vagy a rákosi vipera (Vipera ursinii).

A második csoporba azok a fajok kerültek, melyeket veszélyeztet a nagymértékű kereskedelem, de állományaik még nincsenek kritikus helyzetben. Ezekkel a fajokkal csak korlátozott mennyiségben és szigorú szabályok szerinti, úgynevezett CITES engedélyek birtokában folytatható nemzetközi kereskedelem. A Magyarországon honos fajok közül ide tartoznak például a hóvirág fajok (Galanthus sp.) vagy a Duna-Dráva nemzeti park ritkasága, a fekete gólya (Ciconia nigra) is.

Az Egyezmény harmadik függeléke azokat a fajokat sorolja fel, melyeknek egy adott országban élő állománya veszélyeztetett, és a kereskedelem nemzetközi szabályozással történhet. Ide tartozik például az arany sakál (Canis aureus), mely hazánkban vadászható, dúvadnak minősül.

Az egyezmény aláírásának 40. évfordulóján, 2013-ban március 3-át az ENSZ a Vadvilág világnapjává nyílvánította. Jelenleg 183 ország tagja az Egyezménynek, a Föld minden kontinenséről.

Magyarorzság vadvilága

Magyarország természeti értékekben igen gazdag, európai viszonylatban is az élmezőnyben található. Az ország területének több mint 22%-a áll európai vagy hazai természetvédelmi oltalom alatt. Kb. 2200 magasabb rendű (edényes) növény- és 42 000 állatfajjal él hazánkban, melyek közül 1901 faj védett és további 273 faj fokozottan védett. Mellettük 58 gomba és 17 zuzmófaj is természetvédelmi oltalom alatt áll.

Exit mobile version