A népi megfigyelés úgy tartja, ha a barna medve (egyes országokban a borz, mormota vagy farkas) február 2-án a barlangjából kijőve meglátja az árnyékát, akkor megijed és visszabújik folytatni a téli álmát. Tehát ha ezen a napon süt a nap, akkor hosszú télre számíthatunk. Ha viszont borús idő van, nincs mitől megijednie a medvének, nincs oka tovább aludni, ezért kint marad, ami korai tavaszt sejtet. Weöres Sándor: A medve töprengése című verse épp a medve évődéséről szól.
Weöres Sándor: A medve töprengése
Jön a tavasz, megy a tél,
Barna medve üldögél:
– Kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!
Ha kibújok, vacogok,
Ha bebújok, hortyogok:
Ha kibújok, jó eszem,
Ha bebújok, éhezem.
Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz?
Ez a kérdés de nehéz!
De nézzünk még pár verset Weöres Sándortól!
Weöres Sándor: Tavaszköszöntő
Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltünik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb,
Aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.
Weöres Sándor: A galagonya
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.