Site icon Virágot egy mosolyért

Virágos augusztus videó – Tóth Bálint: Augusztusi este

A virágos augusztus bejegyzésem a virágos hónapok sorozatom 8. része. A virágos videó mellé természtesen ismét hoztam egy kedves, bájos verset is, még pedig Tóth Bálint: Augusztusi este című költeményét.

A kisasszony havának is hívott augusztus az utolsó nyári hónapunk. Nekünk, magyaroknak augusztus 20-a a legjelentősebb napja. Ekkor ünnepeljük Szent Istvánt, az Államalapítást és ekkor készül az új búzából az első kenyér.

Az ókorban, mielőtt Augustus császár magáról átnevezte volna a hónapot augusztusra, Sextilis (= hatos) volt a latin neve. Eredetileg ugyanis ez volt a római naptár hatodik hónapja, amely kezdetben még a márciussal kezdődött.

Augustus Octavianus császár a magáról elnevezett a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Ráadásul nem elégedett meg kevesebb nappal, mint Julius Caesarról elnevezett júliusban van. Így fordulhat elő, hogy nyáron egymás után két 31 napos hónapunk is van.

A 18. századi nyelvújítók az augusztust hévenesnek hívták. A hagyományos katolikus naptár szerint az augusztus hónap neve: Kisasszony hava.

És akkor jöjjön a beígért vers.

Tóth Bálint: Augusztusi este

A rózsa lábujjhegyre áll,
tárt pillákkal nézi a holdat.
Alszik fészkén a jégmadár,
fenyőn feketerigók szólnak,
s egyenként elhallgatnak ők is,
elszunnyadnak a tág mezők is,
hangolnak tücskök, pengetik,
felcsap a fülemüle-trilla,
s egy tündér csillagkönnyeit
az ég kék kötényébe sírja.

Virágos augusztus – videó

A virágos augusztus videó a Balkonada.hu blog olvasóinak fotóiból készült.

Exit mobile version