A budapesti állatkertben 1994. május 15-én rendezték meg először az Állat- és Növényszeretet Napját. A gyerekek ezen a napon ingyen léphettek be az állatkertbe. Az ünnep hasonló alapokon nyugszik, mint a május 10-i Madarak és Fák Napja. Mindkettő arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy foglalkozzunk az állat- és növényvilág problémáival, vagyis a természet védelmével. Szerintem Kosztolányi Dezső: Állatok beszéde jól illik enaphoz.
Kosztolányi Dezső: Állatok beszéde
Az Állatok beszéde épp úgy a Zsivajgó természetből származik, mint az előzőleg már bemutatott Fák beszéde.
OROSZLÁN.
- Csak pár percnyi időm van. Hajdan az állatok királya, ma csak köztársasági elnöke az állatoknak, meggyőződéses demokrata, aki halad a változott időkkel. Mindenki meggyőződéses demokrata, ha nagyon kényszeritik rá. Elvakult alattvalóim nem akartak engedelmeskedni annak a legszentebb kötelességüknek, hogy fölfalassák magukat velem. Most emlékirataimon dolgozom. Itt kimutatom, hogy nem is voltam kegyetlen. Azt is tagadom, hogy annakidején különösen pályáztam volna az arénák keresztényeire. Ebben a tekintetben sohasem ismertem valláskülönbséget. Nem hallod? Ez az orditás azt jelenti, hogy vége az audienciának.
FARKAS.
- Jogot nekem, jogot! Nyájat és pásztort! Piroskát és nagymamát! Minden Piroskát és minden nagymamát! Vadászati tilalmat mindenkinek! Vadászati engedélyt a számomra! Ólat és otthont! Aggkori biztositást! Különben az ellenzéken maradok és orditok!
ZSIRÁF.
- Maga az ámulat, egy fölkiáltás, tátott szájjal: áá. Az ágaskodó, kotnyeles kiváncsiság, mely bekukucskál mindenüvé, nyujtogatva nyakát: óó. A döbbenet, a rémület azon, amit látott: őő. Állandóan ugy csodálkozom, mintha tükörben szemlélném a képemet. De az igazán furcsa, hogy ti engem megpillantva szintén utánoztok s fölkiáltotok, ágaskodtok, csodálkoztok. Nyakam olyan hosszu, hogy a zöld levél, melyet lenyelek, megsárgul és elhervad, mig a gyomromig ér. Próbáljatok rólam karikaturát rajzolni.
FÓKA.
- Elhizott, bajuszos, rekedt uszómester.
MAJOM.
- Titokban jössz meglátogatni, mint gazdag rokon a szegény rokont, aki szükséglakásban él neveletlen, visongó gyermekeivel. Kezedet nem nyujtod felém. Én sem az enyémet. Vérengzőnek tartasz. De én nem csináltam világháborut. Utánzónak tartasz. De nálunk nincsen divat. Hiunak tartasz, aki állandóan a közönség felé sandit és lesi a hatást, melyet artista-mutatványa kelt. Valóban a ti költőitek mások. Azok azt szeretik, ha nem olvassák verseiket. Pofámon ez a fintor onnan származik, hogy beteg vagyok. Orvosaim kétoldali tüdőcsucshurutot állapitottak meg. Sürgősen verőfényes égalj alá küldöttek, lehetőleg délafrikai erdőkbe. Tanácsukat nincs módomban követni. Az ujjongás és levertség végletei között ingadozom. Szilaj hancurozás után félreülök, órákig se látok, se hallok. Szemem elhomályosodik, szük, fekete homlokom csupa ránc. Ilyenkor Darwinról gondolkodom.
HIÉNA.
- A természet is drámairó. A bonyodalom érdekében egy sötét ármánykodóra volt szüksége, akit mindenki utál és senki se szeret. Ezért alkotott meg engem regényes, shakespearei szeszélyében. Önmagamtól is borzadok. Csikos bundám véres. Orrom tonka, lábam sánta, szagom olyan, hogy elájulok tőle. Hullákat ások ki s hiéna-kacagással zabálom föl. Minden gonoszságtól, fertelemtől tetézve sunnyogok ide-oda. Még az állatok is megvetnek. Akire ráesik az árnyékom, az megőrül. Amikor a teremtés a hatodik napon befejeződött, a hetedik napon megtartották nyilvános főpróbáját, a sajtó meghivott képviselői előtt. Egy özönviz előtti kritikus ezt irta rólam: »Lélektani képtelenség. Nem hus-vér alak.«
SZARVAS.
- Akármit is beszélnek, nincs párja annak az édes, családi életnek. Az én áldott, jóságos hitvesem, esténként, mikor látja, hogy kifáradtam a napi munkától, elküld sétálni. Ilyenkor otthon a holdas erdő lankáin vár, hogy hazajöjjek. Ő a leghüségesebb gim. Mit nevetsz, te marha? Nem értelek.
RÓKA.
- Ó, a furfangos, ravasz csalavér. Contradictio in adiecto. Hát ki van a ketrecbe, ti vagy én? Vagy talán az én nőstényeim hordják a ti asszonyaitok bőrét? Hagyjátok az én hires ravaszságomat. Torkig vagyok vele.
LAJHÁR.
- Az élet magában vajmi kevés. Ha nincs benne harc, harag, indulat, akkor nagyon hasonlit a halálhoz. Semmi sem érdekel bennünket. Semmitől sem félünk, semmin se szomorkodunk. Rövidlátó szemünkkel, nagyothalló fülünkkel, tompa érzékeinkkel csak éppen hogy vagyunk. Államhivatalnokok vagyunk. Egy aktát kellene elintéznünk, már évezredek óta. De csak ásitozunk és vakarózunk. Lógunk.
MEDVE.
- Mindig ölelnék, mindent, a világot,
A fát, a sziklát, a kisgyereket,
Vagyok a lompos és otromba jóság,
A láncravert, esetlen szeretet…
ELEFÁNT.
- Száznyolc esztendős vagyok, harminchárom mázsát nyomok testvérek között is s minden áldott nap bekebelezem a magam hetven kiló szecskáját. Oszlopos lábam a teremtés templompillérjének tetszik, orrmányom holmi iszonyu öntözőtömlőnek, fülem egy titáni pálma levelének. Bő, pötyögő bőrömmel, melyben elférne még egy elefánt is, be lehetne teregetni az indiai alkirály legnagyobb tróntermét. Állandóan azon tünődöm bölcsen és mélabusan, hogy a természet, mely egyébként oly okos és takarékos, miért pazarolt ennyi hust vért, ideget, csontot, agyart egyetlen lény életrehozására, mely születik s épp oly nyomorultul pusztul el, mint egy muslinca. Annak idején, a prehisztorikus időkben a természet még bizonyára nagyon sok anyaggal rendelkezett afrikai mütermében s tobzódott benne, a maga mulatságára. Azóta, hogy az anyaghiány minden téren mutatkozik, szükebben bánik vele. A kisplasztikára adta magát.
VADKAN.
- Zrinyi Miklósnak aljas gyilkosa.
Röfögve száz alakot öltök
S amint elbántam a dicső magyarral,
Ármánykodással vagy kemény agyarral
Irtok a földön mindenféle költőt.
MACSKA.
- Csak én, csak én. Azonkivül ki még? Nem látom. Nekem mindenki idegen. Szivem körül a részvétlenség burka, a közöny. Házias hisztérikaként üldögélek a családi körben. Szemem sohase könnyezik. Az csak lát. Zöldes sugárkévéje mint a röntgen, átvilágit mindent. Családfámat az istenekig vezetem föl, a Nap és a Szerelem istenéig. Háromszögletü arcomat a Nap és Szerelem felé forditva, szemrebbenés nélkül bámulom a nézhetetlen lángot. A szfinkszekkel tartok atyafiságot, akik nem fejtették meg titkukat. Én, afféle kis zseb-szfinksz, ennek a titoknak egy szemerjét hordozom villamos bundámon. Nem vagyok oly rejtély, mint szfinksz öreganyám, de mindenesetre fejtörő, melytől fejgörcsöt kaphat az, aki nyitjára akar jönni. Egyiptomból származom. Állandóan kesztyüt viselek, még étkezés közben is, állandóan mosakszom, öltözködöm. Rögeszmém a tisztaság. Boszorkányos éjeken a háztetőn lesem udvarlóimat. Folyton az erkély-jelenetet játszom. Mint Julia hallgatom Romeomat, aki lenn kétségbeesetten és édesen nyávogja szerelmes verseit.
KENGURU.
- Kivételesen erszényt kaptam a teremtőmtől, a saját bőrömből, tartós, finom kengurubőrből, akkorát, hogy abba összehordhatnám a világ minden pénzét s az állatok uzsorása lehetnék. Én azonban ebbe az eleven erszénybe inkább fiaimat helyezem. Ezek is kamatoznak. Fiaimtól unokák születnek, azoktól ükunokák. Példámmal leckét adok tinektek, hogy nincs nagyobb kincs a gyermeknél. Gyüjtsetek gyermekeket.
PÁRDUC.
- Tizparancsolatom mindegyik parancsolatja ezt hirdeti: ölj! Robbanó dühömet csak izmaim acélpáncélzata tartja vissza. Maga a rombolás vagyok, a gonoszság. Ki meri mégis azt állitani, hogy nem vagyok szép? Sárga bundám, mint a nap. Ruganyos lépéseimben az erő kecses, művészi lüktetése érzik. Almazöld szememben ábrándok szunnyadnak. Oktondi erkölcs-csőszök, akik azt papoljátok, hogy a szépség és jóság mindig együttjár, ne áltassátok magatokat. Látjátok, hogy a szépség kitünően összefér a gazsággal is.
LÓ.
- Egy lóerős ló. A ti undok nyelveteken kifejezve: egy nyolcvanad autóerejü természetes gépkocsi, mely benzin nélkül is megy. Ha akar…
SAKÁL.
- Az irodalmi kávéházban naponta kifejtem, hogy a tigris voltakép gyönge s az, amit ma művel, legfölebb aggszüzeknek való érzelgős limonádé, hogy a hiuz rövidlátó, hogy az iramszarvas nem halad. Mind gyülölöm. Szeretném fölfalni őket. De nem birom. Ezért csak orditok. Néha forditok is, mert valamiből meg kell élnem.
VIZILÓ.
- Csak azt tudom, hogy lenni, enni jó!
Leirni szörnypofám nincs semmi szó!
Iszonyu száj, hús-poklokhoz nyiló!
Négyszögletes tömb, kétezer kiló!
Grammban kimondva épp két millió!
Egyiptom álma! Roppant vizió!
Lidércnyomás! Huszmázsás viziló!
KUTYA.
- Gazdám, gazdám. Lásd igazán megható, hogy végre rám is gondoltál. Hadd nyalom meg a kezedet. Mingyárt nyilatkozom. Előbb azonban engedd, hogy kissé vakaródzam és megszagoljalak. Én szagolok, te csak látsz. Én főképp az orrommal veszek tudomást a világról, te a szemeddel. Én azt mondom róla, hogy rosszszagu, te azt, hogy csunya. Neked mindenesetre jobb. Egy undok ember elől nyomban bevonulhatsz fényesen berendezett óladba s az már nem is létezik számodra. De én őt sokáig érzem azután is, hogy elhaladt előttem, mert ott marad utána a szaga, mint makacs kisértet és üldöz, gyötör. Ezért ugatok én tovább, mint te, gazdám. Éjjeli szolgálatom miatt sohasem aludhattam még ki magamat. Igy mint a legéberebb állat állandóan szundikálok, idegesen föl-fölébredek, minden másodpercben. Hidd el, kutyának való az ilyen élet.
TIGRIS.
- Magánzárkába csuktak, rácsok mögé, mint elmebeteget, mint dühöngő őrültet. Téveszmém a hús és vér. Ezt belátom. Szeretnék meggyógyulni. Küldjétek ketrecembe Bicsérdyt, csak egy-két pillanatra, hogy megtéritsen a növényevésre. Izgatottan várom.
NYUL.
- Bátor vadász, ki átlövöd acéllal
Alázatos és tiszta szivemet
Tiszteld az én százszor-szent gyávaságom
Ki meghalok, az életért zokogva,
Mint az egyéves, siró kisgyerek.
DENEVÉR.
- Ezt olvastam: »A denevér az egyetlen repülő emlős.« Hát Lindbergh micsoda? Sürgősen javittassátok ki tankönyveiteket.
BÖLÉNY.
- Az utolsó! A legutolsó, visszavonhatatlanul! Nyilvánosság előtt haldoklom, mint egy agyonreklámozott, véget-nem-érő szindarab! Az utolsó előadás, a legutolsó! De már évszázadok óta müsoron vagyok!
SZAMÁR.
- Angolosan szürke ruhám, türelmem, szorgalmam mindenkinek rokonszenves. Kollegáim – sokan vannak – támogatnak, összetartanak velem. Csak családi nevem nem eléggé jóhangzásu. Nem kellene belügyminiszteri engedéllyel megváltoztatni?
ANTILOP.
- Min tünődöm bársonyos, nagy, fekete szememmel? Azon, hogy előbb-utóbb mindnyájunkból kesztyü lesz.
ZEBRA.
- Valaha becsületes, fehér ló voltam. Egyszer véletlenül odadőltem egy vándorcirkusz kátrányos ponyvájához, azóta csikos a köntösöm. Igy lettem a lovak bohóca.
SÜNDISZNÓ.
- Kedvenc közmondásom: »Nincsen disznó tövis nélkül«.
GÖRÉNY.
- A kakasülőn foglalok helyet, mint a tüntetők s büzbombákat vetek.
CSIGA.
- A statisztikusok kiszámitották, hogy sebességem másodpercenkint 0.0015 méter. Ennélfogva együtt emlegetnek a szélviharral és a repülőgéppel, mert a földön az ellentétek csodálatosan találkoznak egymással s elsőnek vagy utolsónak lenni majdnem egy. Hová igyekszem? Hivatalosan kiküldtek, hogy védelmezzem a szegények, igazak és becsületesek ügyét.
GYIK.
- El utamból. Sürgönyt viszek.
KIGYÓ.
- Éva anyátok valóságos, belső titkos tanácsosa.
TEVE.
- Előbb bujok én át a tü fokán, semmint, hogy a gazdag a mennyországba jusson. Ujabban azonban az acéltrösztök olyan óriási tüket gyártanak, hogy azok fokán hajcsáraimmal, fölhalmozott kincseimmel együtt kényelmesen átsétálhatok.
HAL.
- Engem aztán vallathatsz. Nem tudok beszélni. Nem hallod? Néma vagyok…