Ady Endre: Az ősz muzsikája című versét ajánlom a szép őszi napra.
Ady Endre: Az ősz muzsikája
Most is együtt a Csönd s a Lárma,
Az Ősz csak bennünk változott,
Ódon és nemes muzsikája,
Ha van szép szív, ma is megleli.
Színe, könnye, búja a régi,
Nótái is a régiek,
Tud altató szépet mesélni,
De fölváj régi sebeket is.
Szépek, akik ma élni mernek,
Egy-egy feledő mosolyuk:
Drága, élet-folytató gyermek
S minden könnyük felébredt halott.
További Ady Endre versek
Ady Endre: Párisban járt az ősz című költeményét 1906 augusztusában írta egyik kedvenc párizsi kávéházának teraszán. Az ősz korai beköszönte a halál leheletét juttatta Ady eszébe. Talán az is hozzájárult ehhez, hogy mindez a Szent Mihály sugárúton történt …
Ady Endre 1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott ott. Több versben is megörökítette a francia fővárost. Legismertebb A Párisban járt az ősz című költemény. Ady Endre: Páris, az én Bakonyom versben a szabad Párizst, a szabad nyugatot állítja szemben a zűrös Magyarországgal.
1919. január 27-én halt meg Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjedtek. Most az egyik legszebbnek tartott szerelmes verset hoztam el tőle. Ady Endre: Őrizem a szemed című verse 1916 januárjában íródott, s a Halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban.