A Virágot egy mosolyért! 2016 kérdőívre adott válaszok gyors feldolgozása megtörtént. A kérdőívet összesen 111-en töltötték ki. Köszönjük a válaszokat!
Virágot egy mosolyért! 2016 kérdőív gyors eredményei
Az első kérdésre adott válaszból kiderül, hogy a kitöltők között ha minilálisan is, de többen vannak, azok, akik tavaly és az idén is részt vettek a virágosztásban. Sajnos akad olyan is, aki tavaly részt vett ugyan, de az idén nem.
A második kérdésre adott sok „nem tudom” válasz valószínű azoktól érkezett, akik csak az idén szereztek tudomást az eseméynről, így nincs összehasonlítási alapjuk.
A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a többség több csatornán is találkozott a rendezvény hírével.
Nagyon örvendetes, hogy a többség (74,8%) 10-nél több készítményt helyezett ki és 9% felett van azoknak az aránya is, akik 100 feletti alkotást osztottak szét. A rendezvény nem az egymás túl licitálásáról szólna, reméljük a nagy mennyiségben itt sem az játszott szerepet.
A válaszolók többségének nem volt lehetősége hozzájutni az ingyenes vagy kedvezményes virágokhoz. A jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy ezek megyei szinten is biztosítottak legyenek, ne csak a Flora Hungárián vásárlók élvezhessék ezt az előnyt.
Valószínűsíthető, hogy azokat nem befolyásolták az ingyenes vagy kedvezményes virágok, akik nem jutottak hozzá. Akik viszont hozzájutottak, azok egyértelműen több virágot tudtak kihelyezni.
Nem meglepő, hogy ennél a kérdésnél volt a legegyöntetűbb a válasz. A visszajelzések egyértelműen azt mutatták, hogy sikeres a rendezvény, a részt vevők többsége eredményesnek és követendőnek ítélte a megkezdett utat.
A gyors értékelés csak a feleletválasztós kérdések kiértékelésére terjedt ki. A kifejtős kérdések válaszainak feldolgozása és össezgzése még hátra van, hamarosan azzal is jelentkezem majd.
Köszönjük a kérdőív kitöltéseket, a válaszok sokat segítenek abban, hogy jövőre még többen legyünk és még több mosolyt varázsoljuk.