Szabó Lőrinc: Nefelejcs című versét ajánlom a tavasz apró, de annál szebb szépségéről.
Szabó Lőrinc: Nefelejcs
A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszin hangját, néha meg én magam
sugtam, vagy nem is sugtam, csak olyan
nagyon vártam már, hogy tán a szívem
szólt helyette vagy éppen a fülem:
ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
vagy tényleg csalok, neki, a neve
mondásával?… De még ha csalok is,
nyugtattam meg magamat, az a kis
segítség semmi, hisz úgy szeretem;
s dehogy felejtem, nem én, sohasem!
Dieter F. Uchtdorf egy német legendára hivatkozva árulja el, honnan ered a nefelejcs név.
„A virágot nefelejcsnek hívják.
Már nem is tudom pontosan, hogy az évek során miért is jelentett nekem oly sokat ez az apró virág. Nem lehet azonnal észrevenni, könnyen eltűnik a nagyobb és színesebb virágok között; mégis a kék eget tükröző színével legalább annyira szép, mint a többi – talán ezért szeretem annyira.
És ehhez társul még az örök könyörgést kifejező neve is. Van egy német monda, miszerint amikor Isten végzett a növények elnevezésével, egy virágnak nem jutott név. Egy vékonyka hang így kiáltott fel: „Ne felejts el engem, ó Uram!” Isten pedig úgy döntött, hogy ez lesz a virág neve.”