Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja, verseit a korszak legszebb költeményei között tartják számon. Reményik Sándor: Lámpagyújtogató című verse különösen közel áll a szívemhez, szeretnék én magam is lámpagyújtogató lenni.
Reményik Sándor: Lámpagyújtogató
Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
„Lámpagyújtogató” – feleltem én.
A gyermek együgyű feleletén
Nevettek akkor szülők, ismerősök.
Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom.
Nekem a csendes ember imponált,
Ki ballagott a bús utcák során,
S amerre ment,
Világosság támadt a nyomdokán.
Csak felnyújtott egy lángvégű botot, –
Egy lobbanás – s az ember főlehajtva
Az esti csendben tovább baktatott.
Csak ment tovább a sötétség fele.
Ámde mögötte diadallal égtek
A lámpák, miket meggyújtott keze.
Egyszer volt, rég volt, hogy kérdezték tőlem:
„Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?”
Azóta sokat vívtam, verekedtem,
Azóta sűrűbb lett az éjszaka.
És végül – lámpagyújtogató lettem.
További versek Reményik Sándortól
Remélni jót, és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
Reményik Sándor (1890-1941) a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja 1918-ban írta Eredj, ha tudsz! című versét. Az egyik legtöbbet szavalt, legtöbbet idézett, emblematikus verse komoly vívódásról, sorsfordító döntésről szól.