Site icon Virágot egy mosolyért

Nemzeti dokumentumfilm a youtube-n

Pár hónapja elérhetővé vált és szabadon megnézhető igazi filmritkaság a youtube-n. A Nemzeti Dokumentumfilm az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait mutatja be 2013-ből, mielőtt Vidnyánszky Attila átvette volna a nemzeti teátrum vezetését. Tíz év távlatában is érdekes végignézni, hogy élték meg a színészek az igazgató és ideológia váltást.

Nemzeti Színház, ahogy én láttam

A Nemzeti Színház 2002. március 15-én nyitotta meg kapuit. Első igazgatója Schwajda György volt, majd 2003. január 1-jétől Jordán Tamás lett a főigazgató. 2008–2013 között Alföldi Róbert volt az igazgató. Mandátuma lejártával, 2013. július 1-től Vidnyánszky Attila igazgatja a színházat.

Magam is sokat jártam Alföldi Róbert igazgatása alatt a színházban, sok remek előadást láttam. 2009-ben a nyílt napon még a kulisszák mögé is bejuthattam.

Megnézhetnem, hogy instruálja a színészeket Alföldi rendezőként.

Az igazgató dolgozó szobája is bekuttanthattam.

Nagyon sok feledhetetlen élményt nyújtott nekem ez a korszak is, így örömmel és ugyanakkor szomorúan néztem a filmet. Úgy gondoltam, megosztom most ezt a videót, mert szerintem nagyon sok embernek fontos volt ez a korszak és másokban is szép emlékeket ébreszt.

Nemzeti dokumentumfilm

„Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait örökíti meg a Nemzeti dokumentumfilm. A film két ellentétes folyamatot mutat be: a Mephisto című darab próbáját, Alföldi utolsó rendezését és ezzel párhuzamosan a társulat megszűnését.

„Minket a kíváncsiságunk vezetett, amikor erre a filmre készültünk. Közelről akartuk látni egy különlegesen sikeres társulat munkáját. Elhatároztuk, hogy szembeszállunk a színházi műfaj múlandóságával és létrehozunk egy kordokumentumot, melyben megörökítjük az utolsó hónapok eseményeit, ezen belül Alföldi Róbert utolsó rendezését, a Mephistot, mely egyben a Nemzeti utolsó bemutatója volt. A film feszültségét az adja, hogy a társulat tagjai, miközben erre a hatalmas munkára készülnek, egyszersmind elbúcsúznak egymástól, elbúcsúznak attól az öt évtől, ami mindenképpen a színháztörténet részeként marad meg az emlékeinkben, s reméljük, ebben a filmben is.” – olvasható a Port.hu-n.

Bemutató dátuma: 2014. április 24.

Szereplő:
Alföldi Róbert
Törőcsik Mari
Molnár Piroska
Stohl András
László Zsolt
Kulka János
Bánfalvi Eszter
Radnay Csilla
Tenki Réka
Hevér Gábor
Szarvas József
Nagy Mari
Gothár Péter
Nádasdy Ádám
Jordán Tamás
Rendező:
Salamon András
Zeneszerző:
Kazai Ági
Producer:
Incze Ágnes
Hangmérnök:
Bőhm Dániel
Gyártásvezető:
Ugrin Julianna
Vágó:
Incze Ágnes

Exit mobile version