Kormányos Sándor: Fáj a csend című versét ajánlom szeretettel. A szeretteink elvesztése és a hiányukból fakadó fájdalom olyan mély érzések, amelyek a lelkünk legbelsőbb részeit érintik. Hoztam néhány gondolatot, amelyek segítenek megőrizni a szép emlékeket, és még békére is lelhetünk általuk.
A szeretteink elvesztése és a hiányukból fakadó fájdalom olyan mély érzések, amelyek a lelkünk legbelsőbb részeit érintik. Bár a veszteség súlyos teherként nyomja a vállunkat, ezek az érzések is emlékeztetnek arra a mélységes szeretetre, ami összekötött bennünket.
Íme néhány gondolat, amelyek segítenek megőrizni a szép emlékeket, és még békére is lelhetünk átaluk:
- A szeretet nyoma
„Azok, akik igazán közel álltak, sosem hagynak el minket teljesen. Ott maradnak minden mosolyban, minden emlékben, minden apró pillanatban, amikor újra érezzük jelenlétüket. A szeretetük olyan erős, hogy még a távolból is őrzi lépteinket.” - Az idő gyógyító ereje
„A fájdalom az idő múlásával nem tűnik el teljesen, de megtanulunk együtt élni vele. Ahogy telnek a napok, megtanuljuk megtalálni a boldogságot azokban a pillanatokban, amiket velük tölthettünk el, és szívünkben őrizzük őket, mint a legértékesebb kincset.” - Az emlékek örök köteléke
„Az emlékek azok, amiket áthidalják a fizikai távolságot. Bár nem látjuk többé az arcukat, nem halljuk hangjukat, a szívünkben örökre velünk maradnak. Egy halk szélfuvallat, egy kedves dallam vagy egy naplemente képes újra életre kelteni mindazt, amit velük megéltünk.” - A jelenlét, ami sosem tűnik el
„Egy szeretett ember elvesztése megtanít arra, hogy a hiány nem az eltűnés jele, hanem a kapcsolódás mélységéé. Bár nincs többé fizikailag velünk, szellemiségük ott él mindennapjainkban, útmutatást adva és bátorítva minket.” - A szeretet ereje, ami sosem múlik el
„A szeretet erőt, amelyre nem ismerek. Amikor egy szeretett személy távozik az életünkből, a szeretetünk továbbra is olyan, hogy mindig is él, és áthatja mindennapjainkat, emlékeztetve arra, hogy bárhogy is alakult, ez a szeretet örökké velünk marad.”
Ezek a gondolatok talán lehetségesnek abban, hogy a fájdalom mélyen a szeretet és az emlékek ereje egy újfajta békét hozzon szívünkbe, és emlékeztessen arra, hogy bár távol vannak, mégsem veszítjük el őket igazán.
Kormányos Sándor: Fáj a csend …
Tudod a csend fáj is néha
este, ha gyúlnak a csillagok,
a szobák mélyén magány motoz
lábujjhegyen járnak a sóhajok.
Tudod, a csend suttog néha
s ameddig szótlan hallgatom,
a szívem minden dobbanását
hangosabban hallhatom.
Tudod, a csend betakar néha,
a félhomályban rám borul,
s ha a magány újra a kezét nyújtja
a torkom fájón elszorul.
Tudod a csend fáj is néha
esténként ha magányos vagyok,
rád gondolok, s a magányom tüzére
még egy lapáttal rárakok