Idézetek hosszú sorát mutattám már itt a blogon. A kert és a kertről szóló idézetek valahogy eddig kimaradtak. Pedig igencsak közel áll a szívemhez a téma. Ideje hát pótolni a mulasztást!
Idézetek a kertről
„Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb illatosabb más virágoknál?”
(Gárdonyi Géza)
„- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
– Nem találják meg – mondtam.
– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
– Minden bizonnyal – feleltem.
– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.”
(Antoine de Saint-Exupéry)
„Minden, de minden: a hatalmas égbolt, a ragyogó Nap, a tündöklő Hold, a szikrázó csillagok, a suhanó felhők, a fénylő sziklák, a végtelenbe ringó erdők és mezők, az égig érő fák, valamennyi pompázó virág, a tengerek, folyók, hegyi patakok és csermelyek, s az összes ember érted született, ahogy te is miattuk jöttél a földre.”
(Tatiosz)
„Mindannyiunkban van egy gyönyörű virágoskert, a lélek kertje. Minden leckével, amit az élet ad, lélek- kertünk növekszik, és egyre ragyogóbbá válik. A lélek- kertek békéje, fénye és boldogság-illata végül pedig szétterjed a világban, széltében és hosszában.”
(Sri Chinmoy)