Fekete István: Szeretet című versét ajánlom szeretettel.
Fekete István: Szeretet
Jól tudom: a fényt a szemem itta,
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte,
szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden, ami
Szeretet.
További idézetek a szeretről
Aranyosi Ervin: A szeretet éltet
A szeretet nem engedi a szívedet kihűlni.
Engedd a mosoly sugarát, kedves arcodra ülni!
Ha annyi éved elszaladt, s próbára tett az élet,
ne bánd, hogy annyi kedves ránc jelöl rajta sok évet!
S ha van, ki végig elkísért, zárd csak karodba bátran!
Legyél hálás a percekért az élet viharában!
Ma már tudod az okait, mi, miért történt véled?
Lehet kemény, de jó tanár, így tett bölccsé az élet.
Ne bánd a múló perceket, még mindig élj a mában!
Még mindig szép egy ölelés a kedvesed karjában…
“Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e.” /Feldmár András/
“Ha azt mondom valakinek, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és ő őszintén megvizsgálja az életét, de azt találja, hogy rosszabb lett, mióta vele vagyok, akkor én nem szeretem őt. Függetlenül attól, hogy mit mondok. Tehát a szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem a szeretőben.” /Feldmár András/