Vallom, hogy ha valamilyen problémára nem létezik megoldás, akkor az aggódás sem segít. Ha pedig megoldható a helyzet, akkor cselekedni és bízni kell, az aggódás egy cseppet sem viszi előre az ügyet. Legjobb, ha teljesen elfeledjük az aggódást. S főleg ne keverjük össze a gondoskodással, mert a kettő között lényegi különbségek vannak. Aggódás helyett alkalmazzuk az ellenszerét!
Aggódás vagy gondoskodás? Nem mindegy!
Remény, bizalom nélkül nincs élet. Hinni kell a jóban, a jövőnkben, egymásban, de legfőképpen önmagunkban. Ha állandóan aggódunk valami miatt, bizalmatlanok vagyunk a másikkal szemben, csak saját félelmeinket erősítjük és saját magunkat romboljuk.
Mennyivel jobban csináltuk ezt kiskorunkban. Gyermeki őszinteséggel szemléltük a világot. A játszótéren a ragyogó napsütésben ugrándozva nem foglalkoztunk azzal, hogy mikor jelenik meg az első felhő. Nem aggódtunk feleslegesen amiatt, hogy esetleg később beborulhat vagy eleredhet az eső. Még örültünk is ha jött egy kis nyári zápor. Jól esett a nagy kánikulában. Vidáman ugrándoztunk tovább, mintha mi sem történt volna.
Felnőttként valahogy minden gyermekkori jó szokásunkat levetkőzzük, a mindennapi hajtásban elfejeltünk a szép dolgokkal foglalkozni. Sokat és feleslegesen aggódunk hol banális, hol komolyabb dolgokon. Az aggódással azonban nem kerülünk közelebb a megoldáshoz. Sőt! A felesleges aggodalom sokszor olyan dolgoktól vonja el az energiánkat, ami ami igazán fontos lenne. Az aggódás közepette nem vesszük észre az igazán fontos dolgokat.
Az anyukák gyakran hajlamosak arra, hogy összekeverjék az aggódást a gondoskodással. Aggódnak, mert szerintük nem eszik eleget a gyerek, aggódnak, hogy emiatt megbetegszik. Sőt amiatt is, hogy mit gondolnak majd mások. „Biztos azt hiszik a szomszédok, hogy nem adok enni a gyereknek, azért ilyen sovány.” – mondják védekezve. Az aggodalom valójában alaptalan, az csak saját félelmeikből, megfelelési kényszerűkből fakad.
A játszótéren nem kell aggódni, hogy a gyerek leesik a mászókáról. Bízni kell benne, hogy ügyes, hogy megfogja tudni csinálni. Az aggodalmunk könnyen rávetül a gyermekre és őt is tovább mérgezi és lehet hogy épp ennek következtében történik meg a baj.
Megoldás az lehet, ha nem aggódunk, hanem „csak” gondoskodunk. A gondoskodásban az is benne van, hogy figyelembe vesszük a másik személy, a kis emberpalánta igényeit, kívánságait is. Nem aggódunk amiatt, hogy a könyv szerint 4 óránként kellene szoptatni, de a pici csak 5 óránként éhes, akkor akar enni. A gondoskodásnak nem az aggodalomhoz, hanem a szeretethez van köze, az senki számára nem terhes. Nem így az aggodalom. Az aggódással nem csak saját lelkünket károsítjuk, de az egész családi légkört is megmérgezheti.
Az aggódás felesleges energiákat von el a lényegi dolgoktól. Amíg a negatív végkimenetelek járnak az agyunkban, addig nem tudunk másra koncentrálni. Csak a bizakodás és remény lehetőségétől fosztjuk meg magunkat. A negatív gondolatokkal teret engedünk az önbeteljesítő jóslatoknak.
Aggódás helyett sokkal célravezetőbb az ellenszerét használni. Mert bizony van ellenszere, ami nem más, mint a bizalom és a hit.