Ady Endre: A szivárvány halála című versét ajánlom szeretettel. Diósadi Ady Endre, születési nevén: Ady András Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik.
Ady Endre: A szivárvány halála
Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De, íme, esteledett.
Már unták is bámulni, nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.
Kacsintgatott már csúfolódva
A vén Nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szín-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.
Csak a szivárvány várt még mindig.
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sírón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent színeit
Távozó felhő-hugok.
A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Efféle bolond és nagyszerű,
Szent, égi komédiák.
Ady Endre: Valami még jön
Ha szivem bomlott, bus malom
S várok rémes pozdorja-sorsra:
Jön hirtelen egy nyugalom.
Ha igy szólok: már mehetek
Nem jöhet már uj, sem jó sem rossz,
Ütő vágy éri szivemet.
Az élet már adott sokat.
Bóditót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.