Virágot egy mosolyért - ünnepek, hagyományok, babonák, szimbólumok, versek

szívmelengető bölcsesség

50 szívmelengető bölcsesség egy éltes fától

Az idős kor nagy adománya a bölcsesség és lecsendesedés képessége. A lecsitított, nyitott szív meghallja a fák suttogását, a levelek zizegéséből ki tudja hámozni a lényeget. Az 50 szívmelengető bölcsesség egy éltes fától a...

Június

Szabó Magda idézetek

Szabó Magda olyan fantasztikusan tudta egymás mellé helyezni a szavakat, hogy a regényeiből kiragadott néhány soros idézetek önmagukban is megállják a helyüket és örökérvényűek. Fogadd szeretettel a Szabó Magda idézetek legszebbjeit! Szabó Magda idézetek...

Szabó T. Anna: A férfi, ha negyven

Szabó T. Anna: A férfi, ha negyven

Igaz, hogy már pár éves a történet, de imádom. Az egész azzal kezdődött, hogy Szabó T. Anna, kortárs írónő írt egy verset „A férfi, ha negyven” címmel, amit író kollégájának, Lackfi Jánosnak is címzett....

lótuszvirág

Kínai közmondások 4

Kínai bölcsességekkel jelentkezem újra. „Az élet egy út melyet magadnak taposol.” – hangzik az egyik kedvencem. A kínai közmondások 4 címben pedig a négyes szám azt jelenti, hogy bizony már a sorozat negyedik írása....

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Nem túlzás azt állítani, hogy Kölcsey Ferenc: Himnusz című költeményét minden magyar ember ismeri. Erkel Ferenc megzenésítésével ez a nemzeti himnuszunk. Ajánlottam már a Budakeszin található Himnusz-szobrot, most a Vígszínház művészei által A magyar...

Utónevek anyakönyvezhetősége kérvényezéssel

Utónevek anyakönyvezhetősége kérvényezéssel

Egyre többen szeretnének egyedi és különleges nevet adni a születendő kis gyereküknek. Aki nem talál megfelelőt a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékben, az kérelmezheti új név felvételét a névjegyzékbe. Az új utónevek anyakönyvezhetősége...

Idézetek utazásról

Idézetek utazásról

Az egész életünk egy nagy utazás. Szent Ágoston szavaival élve: „A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.”  Teljesen egyetértek ezekkel a szavakkal és igyekszem is minél több...

gyepszellőztető

Hogyan válasszunk gyepszellőztetőt?

A télen elpusztult kerti növényektől a lehető legkönnyebb egy jó minőségű gyepszellőztető segítségével megszabadulni, ennek a munkának mindig a tavasz, leginkább március eleje a megfelelő időszaka. Egy ilyen eszköz beszerzése nem jelent drasztikus kiadást,...

Petőfi Sándor: A puszta télen

Petőfi Sándor: A puszta télen

Petőfi Sándor: A puszta télen című verse a kies, kihalt végtelen rónaságba röpít. Petőfi Sándor: A puszta télen Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit...

Teréz anya imája

Teréz anya imája

Mérhetetlenül tiszteltem Teréz anyát. Nem vizet prédikált, miközben bort ivott. Komolyan hitte, hogy megváltoztatható, jobbá tehető a világ. Hitte, hogy szeretettel, hittel szinte minden elérhető, minden rossz megszüntethető. Nem csak hirdette, hogy legjobbat add...