Kosztolányi Dezső: Napraforgó
Kosztolányi Dezső: Napraforgó című versét ajánlom szeretettel a nyári tájak bearanyozójáról, a sárga virágfejeivel mindig a nap felé néző napraforgóról.
Kosztolányi Dezső: Napraforgó
A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó – fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.
A napraforgó, latinul Helianthus annuus, a fészkesek családjába (Asteraceae) tartozik, Közép és Észak-Amerikában őshonos egynyári növény. Az indiánok is használták olajokban gazdag magvait táplálkozási célra.
A napraforgó nem csak a sárgán virágzó virágzata miatt kapta a nevét, hanem közismert tulajdonsága miatt is, miszerint a virágait mindig a nap felé fordítja. A napraforgó szimbólumrendszere is szorosan kapcsolódik a naphoz. Többek között megbízhatatlanságot és előkelőséget is jelképez.
További versek Kosztolányi Dezsőtől
Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú dal című versét ajánlom szíves figyelmedbe, amelyben Kosztolányi nem kevesebbet feszeget, mint „Itthon vagyok itt e világban”.
Kosztolányi Dezső: Februári óda című verse 1934-ben íródott. S mint minden óda ez is fennkölt, magasztos tárgyú, gyakran bonyolult ritmikájú és felépítésű dallamos vers. Emelkedett hangvétel, feszült érzelmi állapot jellemzi. A műfaj legismertebb költeménye József Attila Óda című verse.
Kosztolányi Dezső: Drágakövek beszéde című költeménye a Zsivajgó természet ciklusban jelent meg, amiben a természet egy-egy jeles képviselőjéről írt egy-egy gondolatot. A sorból, a fák és az állatok mellett a természet drágakövei sem maradtak ki.
