Pedagógus nap, a tanárok ünnepe

Június első vasárnapja hivatalosan a Pedagógus nap, amikor is a gyerekek oktatóit köszöntjük az óvónéniktől a tanítókon, tanárokon át az egyetemi oktatókig. A hála kifejezésének ekkor is legjobb eszköze a virág.
 
tudod anya
 

Pedagógus nap története

Pedagógus napon a szülők és a gyerekek saját készítésű, vagy ajándékkal és virággal köszönik meg nevelőiknek, oktatóiknak az egész éves fáradságos, lelkiismeretes munkát. Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját Pedagógus napnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor: ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak.

1993 és 2012 között a tanárok, oktatók kitüntetése január 22-én, a Magyar kultúra napján történt. 2013 óta ismét június elején adják át a kimagasló oktató-nevelő tevékenység elismerésére szolgáló szakmai és állami díjakat. A pedagógus szó az európai kultúra bölcsőjéből, Görögországból ered. Paidagógosz volt a megnevezése azoknak a művelt rabszolgáknak, akik az előkelők gyerekeit iskolába kísérték, a könyveiket vitték, majd a tanítás végeztével hazakísérték őket, és otthon felügyeltek rájuk. A szóösszetétel jelentése: pais=gyermek; agein=kísérni, vezetni; paidagógosz=gyermekkísérő.

Pedagógia szavunk a görög paidagógoszból képzett paidagógia magyar alakja. Jelentésköre fokozatosan bővült, napjainkban főként a neveléstudományt, a nevelésre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek rendszerét jelöli. A tanárok örülnek az ajándéknak, mert érzik a megbecsülést, a hála kifejezését.

Milyen ajándékot adjunk pedagógusoknak?

A pedagógusoknak nemcsak a pedagógus napon esik jól, ha gondolnak rájuk, egy apró ajándékkal is elismerik munkájukat. Tapasztalatom szerint nem várnak hatalmas ajándékokat, a személyes, szívvel-lélekkel készített ajándékokat sokkal szívesebben fogadják és jobban értékelik. Örülnek az egészen pici kis ajándéknak is, a saját kézzel készített tárgyak örök emlékül megmaradnak. A nagy értékű ajándékok gyakran zavarba hozzák a tanárokat.

Divat az osztály közösség által közösen vásárolt ajándék. Emögött gyakran az áll, hogy a szülők többsége az ajándékozás felelősségét áthárítja a szülői munkaközösség tagjaira. Találják ki ők mi legyen az ajándék, részükről a pénz befizetésével minden le tudva. Még a felmentésük is meg van, ha a pedagógus nem igazán örül a kapott tárgyaknak.

Családi, ismerősi körben sem egyszerű dolog az ajándékozás, hát még ma valakit csak távolról ismerünk. Ki örülne a huszadik vázának, a harmincadik könyvnek, ami esetleg már megvan vagy a témája sem érdekli? Nem tudhatjuk, mire van szüksége a pedagógusnak, többnyire nem ismerjük az ízlését, hobbijait.

Csak sejtésünk lehet, minek örülne egy pedagógus igazán. A sok rossz közül talán még az édességeket tartalmazó csemegekosár a legkevésbé rossz választás, annak tartalmát tudja leginkább használni egy családban. Szerintem viszont a legjobb megoldás egy csodálatos virágcsokor és mellé egy saját készítésű ötletes, különleges ajándék.

A  gyerekek által rajzolt, festett képek, az Ő arcképükkel díszített ajándékok évek múlva is emlékeztetik a tanárokat a diákokra. Minden pedagógus megérdemli, hogy időnként virággal és apró ajándékkal kifejezzük köszönetünket. Jár nekik, hogy érezzék, meg vagyunk elégedve a munkájukkal, szeretjük őket és hálásak vagyunk, hogy foglalkoztak a gyermekünkkel. Ne maradjon hát el a méltóköszönet. Legyen bármi az ajándék, legalább egy szál virágot illik hozzá adni.

Milyen az ideális ajándék pedagógusoknak?

Versek pedagógus napra

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük